Mesék, versek

Mesék a mindennapokra kicsiknek, nagyobbaknak

Szöveggyűjtemény

Téli versek, mesék

Tavaszi versek, mesék

Tavaszi ünnepekre, nyárra

Őszi versek, mesék

 

Év elejére:

MESE AZ ÖT LÁBUJJRÓL

Tudod-e, hogy a nagy lábujjad miért olyan kövér, és a többi miért olyan sovány?

Elmondom neked a történetüket:

Ez (a kis lábujjad) elment egyszer az erdőbe, (ez a második) fogott egy nyuszit, ez (a középső) hazavitte, ez (a negyedik) megsütötte, és ez a csúf, kövér (a nagyujjad) egymaga megette az egészet.

Szép dolog volt ez? Bizony nem volt szép!

Ezért is nem szíveli a többi lábujjad mind a mai napig azt az egyet!

Ehhez kapcsolódó játékok: Lóg a lába..., Megmásztam öt hegyet, Sétálunk, sétálunk..., lábtorna

 

Visszajött a répa (kínai mese alapján)

Igen nagy hó esett, a völgyeket, a hegyeket mind magas hó takarta. A nyuszinak elfogyott az ennivalója, útnak indult hát, hogy szerezzen valamit. Egyszer csak boldogan kiáltott fel a nyuszi:
- Hohó! Két répát találtam!
Megette az egyik répát. Maradt meg egy. Azt gondolta a nyuszi: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A csacsi otthon van, bizonyára nincs mit
ennie. Elviszem ezt a répát, hadd lakjék jól!"
Szaladt a nyuszi a csacsi házához, hanem a csacsi nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a csacsi házában.
Azért nem volt otthon a csacsi, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy nagy édeskrumplit, örömmel hazavitte.
Belepett csacsi a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"
A csacsi megette az édeskrumplit, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A bárányka otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"
Szaladt a csacsi a bárányka házához, hanem a bárányka nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta a bárányka házában.
Azért nem volt otthon a bárányka, mert ő is ennivaló után járt. Talált is egy káposztát, örömmel vitte haza.
Belepett a bárányka a házába, látta ám a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?"
A bárányka megette a káposztát, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. Az őzike otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki azt a répát, hadd lakjék jól!"
Szaladt a bárányka az őzike házához, hanem az őzike nem volt otthon. Letette a répát, s otthagyta az őzike házában.
Azért nem volt otthon az őzike, mert ő is ennivaló után járt. Talált is karalábét, örömmel hazavitte.
Belepett az őzike a házába, látta a répát, csodálkozott nagyon: ,,Hát ez hogy került ide?!"
Az őzike megette a karalábét, aztán azt gondolta: ,,Nagy a hó, hideg az idő. A nyuszi otthon van, bizonyára nincs mit ennie. Elviszem neki ezt a répát, hadd lakjék jól!"
Szaladt az őzike a nyuszi házához. Hanem a nyuszi mar jóllakott, és aludt édesen. Az őzike nem akarta felkelteni a nyuszit, letette a répát, s otthagyta.
Felébredt a nyuszi, s nagyra nyitotta a szemet csodálkozásában.
,,Ejnye! Visszajött a répa! Nohát!" Gondolkozott egy keveset a nyuszi, s hamar kitalálta, hogy csak a barátai hozhatták neki ajándékba.
 

A nyúl és a kék káposzta

Szaladt a nyúl az úton, és nézegetett jobbra-balra, hogy valami jó étket találjon. Egy kert kerítésén bekukucskálva igen szép kék káposztát látott. Nagyon megkívánta a jó falatot, de a kerítéstől nem férhetett hozzá. Hiába tekingetett, hiába kerülgette körbe a kerítést, nem talált rajta rést, hogy beugorhasson a káposztáért.
Arra jött egy róka, látta, hogy nézeget a nyúl befelé a kertbe. Megkérdezte tőle:
- Mért nem mégy be a kertbe? Nézd, milyen szép kék káposzta terem itt, ne hagyd, hogy más legelje le!
A nyúl szégyellte bevallani, hogy nem fér hozzá a káposztához, és így beszélt:
- Jól láttam én is a kék káposztát, de nem kívánok belőle enni. Már megcsömörlöttem a káposztaevésben. De te meg mért nem mégy be azokért a szép szőlőfürtökért?
- Én is úgy jártam, ahogy te. Nem akarok enni a szőlőből, mert még éretlen, beteg lennék tőle.
Mind a ketten abban a hiszemben mentek el, hogy a hazugsággal megmentették a becsületüket.

 

Az aranyszőrű bárány (magyar népmese, Benedek Elek)

Volt egyszer egy szegény ember, akinek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hol volt mit egyenek, hol nem, s a szegény embert vetette fel a bú s a gond, hogy mit tudjon csinálni ezzel a sok gyerekkel. Eleget mondta nekik, menjenek szolgálatba, de egyik restebb volt a másnál, mind az apjára tátotta a száját. No, mégsem úgy volt egészen. A legkisebb ügyibevaló legényke volt, nem nézhette, hogy a testvérei egész nap ácsorognak, ő bizony - azt mondta az édesapjának - elmegy világgá, s addig meg sem áll, míg valami jó helyet nem talál. A szegény ember bezzeg nem bánta, hadd menjen: eggyel kevesebb kenyérpusztító lesz a háznál.

Elment a legkisebb legényke, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, s estére kelve egy faluba ért. Ott megtudta, hogy van a faluban egy erős gazdag ember, akinek annyi juha van, mint égen a csillag, s most éppen pásztort keres a nyáj mellé. Ment egyenest a nagy juhosgazdához, s elémondta, hogy mi jóba jár.

- Éppen jókor jöttél - mondá a gazda -, mert elcsaptam a juhászomat. Hát, hallod-e, én felfogadlak, s ha egy esztendeig hűségesen őrzöd a juhaimat, bizony meg nem bánod.
Megalkudtak, hogy ha esztend' ilyenkor a nyájból egy sem hibádzik, ad egy aranyszőrű bárányt: abból megélhet úrimód, míg a világ s még két nap.
- Itt a kezem, nem disznóláb! - mondá a legény, s kezet csaptak magyarosan.
A juhosgazda adott neki egy szépen szóló furulyát, jól feltarisznyáltatta, s a legény kihajtá a nyájat a rétre.
Közmént legyen mondva, a juhosgazdánál három nap volt az esztendő, de még eddig nem akadt legény, aki az esztendőt kiszolgálta volna, mert éjjel-nappal talpon kellett lennie, s ha csak behunyta a szemét, annyi juh hibádzott a nyájból, hogy egy szegény embernek elég lett volna egész életére.

No, ez a legényke bezzeg nem aludt el. Mikor egy kicsit elálmosodott, elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s hát, Uram, Teremtőm, amennyi juh, mind táncra kerekedett. Az aranyszőrű bárány el nem maradt tőle, ez mindig előtte táncolt, de olyan szépen, olyan módosan, hogy csupa csuda.
Mikor letelt az esztendő, szépen hazahajtotta a nyájat, a kapu előtt elévette szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s a juhok táncolva mentek bé az udvarba. Ott állott a gazda az udvar közepén, s számolta a juhait, de csak úgy csillogott a szeme, mikor látta, hogy egy sem hibádzik a nyájból.
- No, te legény - mondá -, megöregedtem, kenyeremnek javát megettem, de még ilyen szolgám nem volt. Neked ígértem, neked is adom az aranyszőrű bárányt, legyen rajta szerencséd.
Hej, örült a legény, örömében nem találta helyét. Elbúcsúzott a gazdától illendőképpen, s ment az aranyszőrű báránnyal hazafelé. Mentek, mendegéltek, szépen lassan eregéltek, s estére egy faluba értek. Ott a legény szállást kért egy jó gazdaembernél, aki azt mondta:
- Istené a szállás, kerüljön beljebb, öcsémuram!
Bement a házba, de magával vitte az aranyszőrű bárányt is. De nézték, csodálták a bárányt! Különösen a házi leány nézte, csodálta sokáig, egész éjen be nem tudta hunyni a szemét, mind az aranyszőrű bárányról gondolkozott. Addig s addig gondolkozott, hogy fölkelt az ágyból, s szépen a bárányhoz orozkodott.* Gondolta, hogy míg a legény alszik, kiviszi a bárányt, s valahol eldugja. No hiszen, ezt jól elgondolá, mert ahogy a kezét rátette, a bárány szőrére ragadt egyszeribe. Oda bizony, mind a két keze. Eközben hajnalodott, s a legény fölébredt. Látja, hogy a leány a bárány hátához van ragadva, gondolkozott, hogy mármost mit csináljon. Ő bizony továbbmegy a báránnyal, s hadd jöjjön vele a lány is.

Hát úgy is tett, s ahogy kiértek az utcára, elővette szépen szóló furulyáját, s fújta, fújogatta. Hej, láss csudát! táncolt a bárány, bárány hátán a leány, hogy csak úgy porzott belé az utca. Meglátja ezt egy asszony, aki éppen akkor vetett be kenyeret a sütőkemencébe, kiszalad a sütőlapáttal, üti a leányt, s szidja éktelenül:
- Nesze, nesze, te világ bolondja! Nem szégyelled magad leány létedre?! Nesze, nesze!
Hiszen nem sokáig szidta, verte, mert egyszerre csak a lapát a leány hátához ragadt, lapát nyeléhez az asszony, s a legény csak fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját. Táncolt nagy begyesen elöl a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a lapát, lapát nyelén az asszony, úgy mentek végig az utcán.
Ahogy a templom elé érnének, éppen jön ki a templomból a pap, s utána a sok nép. Kacagtak a népek, de a pap erősen megbotránkozék, hogy az ünnepnapot így meggyalázzák, odaszalad, s üti az asszonyt a pálcájával. De csak egyszer ütött rá, a pálca az asszony hátához ragadt, a pálca végéhez a pap, s az is táncolt a többi után.

A vénasszonyok összeverték a tenyerüket, s elkezdettek kiabálni, jajgatni:
- Jaj, jaj, még elviszik az aranyszájú papunkat, ne hagyjuk, emberek, asszonyok!
Nosza, utána az egész falu népe, megfogják a papot, hogy visszahúzzák, de ahogy rátették a kezüket, sorba mind odaragadtak. A legény pedig fújta tovább, fújogatta szépen szóló furulyáját, s táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát végén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, pap után az egész falu.
Így értek egy városba. Ez éppen a király városa volt. Ott a legény betért egy korcsmába, tarisznyába tette a furulyáját, hadd pihenjen egy kicsit a bárány, báránnyal az egész falu.
Kérdi a korcsmárost:
- Miféle város légyen ez?
Mondja a korcsmáros:
- Ez a király városa.
Szóból szó kerekedik, s a korcsmáros elmondja, hogy a király erősen szomorú, mert van egy szépséges leánya, aki még soha nem nevetett. Kihirdette az országában, hogy annak adja a leányát, aki meg tudja nevettetni, de még eddig hiába próbálkoztak, a királykisasszony olyan szomorú, mint a háromnapos esős idő.
"No - gondolá a legény -, szerencsét próbálok, hátha én meg tudom nevettetni."
Ment a király udvarába, mellette a bárány, bárány után az egész falu, de az utcán nem táncoltatta őket. Béjelenteti magát a királynál, s elémondja, hogy ő megpróbálná, hátha meg tudná nevettetni a királykisasszonyt.

- Jól van, fiam - mondá a király -, próbáld meg, de ha meg nem nevetteted, karóba húzatom a fejedet.
- Egy életem, egy halálom, akárhogy lesz, megpróbálom - mondá a legény -, csak a királykisasszony álljon ki a tornácba.
Azzal lement az udvarra, a király pedig kiállott a leányával a tornácra, s úgy várták, hadd lám, mit tud a szegény legény.
Hiszen mindjárt megmutatta, hogy mit tud. Csak elévevé szépen szóló furulyáját, fújta, fújogatta, s - uccu neki bolond eszed, ami volt is, mind elveszett! - táncolt a bárány, bárány hátán a leány, leány hátán a sütőlapát, lapát nyelén a sütőasszony, sütőasszony hátán a pálca, pálca végén a pap, a pap után az egész falu.

No, ilyen táncot még nem látott a világ, kacagott a király, de hát még a leánya! A könnye is kicsordult, s csengett a palota a kacagástól. A bárány erre még nagyobbakat ugrott, s egyszerre csak levált a hátáról a leány, leány hátáról a lapát, lapát nyeléről a sütőasszony, asszony hátáról a pálca, pálcáról a pap, papról az egész falu, s úgy táncoltak egyesben.
Most meg a király kezdett könyörögni, hogy ne táncoljanak már többet, mert ő is meghal, a lánya is meghal a sok kacagásban. No, ha úgy, hát a legény eltette a furulyáját, s egyszeriben vége volt a táncnak.
- Hallod-e, te juhászlegény - mondá a király -, a leányomat megnevettetted, hát neked is adom, s vele fele királyságomat.
A papot ott tartották, az mindjárt össze is adta a fiatalokat. Ott maradt a falu is az udvarban, s úr lett még a cigányból is. A juhászlegényből lett király egyszeriben hatlovas hintókat küldött az apjáért s testvéreiért is. Ezekből is mind nagy urak lettek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A szegény ember állatai

 Hol volt, hol nem volt, hetedhétországon túl, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Azoknak annyi gyermekük volt… Szegények voltak. Volt nekik egy tehenük, volt egy lovacskájuk, és volt nekik egy malackájuk. Egy este azt mondja a szegény ember:

- Na, gyermekeim, holnap levágjuk a malackát. Lesz malachús, lesz kolbász, hurka.
De meghallotta ezt a malacka:
- Engem bizony nem vágtok le!
Kirontotta a pajtaajtót, és elfutott ki az erdőbe, de mikor futott az erdőbe, az erdő véginél összetalálkozott a farkassal.
Azt mondja a farkas:
- Most én, malacka, tégedet megeszlek.
Megijedett a malacka.
- Jaj, farkas, ne egyél meg, olyan sován vagyok, kicsike vagyok, várjál, mikor ősz lesz, lehullik a fák levele, eszem az erdőben sok makkot, s nagy lesz belőlem. Jövök hazafelé, akkor megehetsz.
- Jól van! - mondja a farkas.
Hát reggel kimegy a szegény ember, hogy levágják a malackát, s hát nem volt a malacka. Biztos valaki ellopta. Búsult a szegény ember, bement, mondja a feleségének:
- Jaj, képzeld el, valaki ellopta a malackánkat. Most el kell adjuk a tehenet, s vegyünk belőle malacot.
Meghallotta ezt a tehén.
- Engemet bizony nem adtok el!
Elszakasztotta a kötelet, s usgyi, vesd el magadat, futott be az erdőbe. De mikor ment az erdőbe, ő is találkozott a farkassal.
Azt mondja a farkas:
- Most én tégedet, tehén megeszlek!
Megijedett a tehén.
- Jaj, farkas, ne egyél meg! Most sovány vagyok, majd az ősszel, ha jövök haza, akkor megehetsz.
- Jól van - azt mondja a farkas.
Hát az ember felöltözött szépen, kiment az istállóba, hogy a tehenet elvigye eladni a városba, hát nincs ott a tehén. Hú, valaki ezt is ellopta.
Na elvisszük a lovat, eladjuk…, de meghallotta ezt a ló, elszakasztotta a láncot, és futás be az erdőbe.
Ő is összetalálkozott a farkassal, azt mondja a farkas:
- Most én tégedet ló, megeszlek.
- Jaj, ne egyél meg, farkas koma, majd az ősszel…, - eszek sok-sok szénát, füvet, s jövök hazafelé, akkor megehetsz.
- Jól van - azt mondja a farkas.
A három jóbarát az erdőben: a malacka ette a makkot, a tehén ette a füvet, a ló ette a szénát. S malackának, a disznónak lett kilenc malaca, a tehénnek lett egy borja, a lónak lett egy kiscsikója, s mikor már fújt a szél, hullott a falevél, ősz volt, összeeegyeztek, hogy most menjünk haza, hát de melyik menjen előre. Féltek a farkastól. Azt mondja a disznó:
- Majd én megyek előre.
Mentek, ment a kilenc malacka a disznó után, röf-röf-röf, s a farkas várta a falu véginél.
- Most én tégedet, disznó, megeszlek a kilenc malackáddal.
- Jól van - azt mondja a disznó -, nem bánom, egyél meg, de mosakodtál-e ma? Csak akkor eszünk, ha mosakodunk. A gyerekek kezet mosnak… Te mosakodtál-e?
Szégyellte magát a farkas, mert ő még aznap nem mosakodott.
- Jó, várjál meg itt, megyek a patakra, megmosakodom - mondta a farkas. S elment a vízre, hogy megmosakodjon…s addig a disznó azt mondja a malackáinak:
- Fussatok utánam! Futott elől a disznó, utána a malackák, röf-röf-röf, és egyhamar elfuttak.
Egyszer visszajő a farkas, s úgy ölte a méreg.
- No, megállj, te malac, becsaptál!
Hát egyszer jött a tehén a bornyúcskával.
- Jó, hogy jössz, te tehén. A malac becsapott, de most én téged megeszlek.
- Jól van na, farkas - mondta a tehén -, hát egyél meg, én nem bánom. Jól van na…, - egyezik bele a tehén - …de ide figyelj, látod-e, mi mekkorák vagyunk, s te mekkoracska vagy? Menj le szépen abba a nagy gödörbe, nyitsd ki a szájadat, s mi beleugrunk a szájadba!
- Jó - azt mondja a farkas.
Belement egy nagy gödörbe, - kinyította jól a száját, és várta, hogy a tehén és a bornyú ugorjon belé, de a tehén azt mondja:
- Gyere bocikám, bocika bu-bu-bu!
Utána elfutottak haza. Hát egyszer a farkas összecsukta a száját, s megy ki a gödörből, s nem volt sehol se a tehén.
- Na, ezek is jól becsaptak! - mérgelődött. - Majd a lovat, s a kiscsikót megeszem.
Várt egy kicsikét, jött a ló a kiscsikóval.
- Na most én tégedet megeszlek. Becsapott a disznó, a tehén.
Azt mondja a ló:
- Jól van no, egyél meg! Hol akarod megkezdeni? - …a fejemen, a hátamon? Látod, hogy te milyen kicsi vagy, s én milyen nagy vagyok? Kezdd meg a lábamat!
- Jól van - azt mondja a farkas.
- Na nesze, harapjál egyet! - …s a patkós lábával úgy szájon rúgta a farkast, hogy a farkasnak a fogai mind leestek.
- Jaj, de kemény a húsod - azt mondja a farkas.
Mert az a patkós lába volt a lónak.
- Nem is kellesz te!
S akkor a ló a kiscsitkóval, - usgyi, vesd el magadat -, hazafutottak. Otthon megálltak a kapuban.
Egyszer csak hallja az ember, hogy valami röf-röf-röf, ui-ui, a tehén meg bú-bú, a ló meg nyi-ha-ha…
- Hallod-e te asszony, s édes gyermekeim! Itt vannak a kapuban valami állatok, olyanok, mint a mienkek voltak, de sokkal többen vannak.
Megy ki az ember, kinyitja a kaput. Szépen besorakoztak a disznó a kilenc malackájával, a tehén a bornyúcskájával, a ló a kiscsikójával. A szegény ember beeresztette. Jaj, de boldogok voltak! Akkor volt amit levágjon belőle a télre, volt, amit eladjon. Felöltözködtek jól, a gyermekeknek vettek szép ruhát, hogy tudjanak menni az óvodába, iskolába, s az embernek lett két lova, mert a kiscsikó is megnőtt, s a szekérbe befogta, s lett neki két lova. Úgy örvendtek, s még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!


Téma: Mesék, versek

Dátum: 2016.02.04

Feladó: Csilla

Tárgy: vers

Szabó Bogár Erzsébet Tenger című versét keresem, de sajnos az interneten eddig nem találtam meg. Szeretném, ha feltöltené. Köszönöm!

Válasz

—————

Dátum: 2016.02.07

Feladó: Iciri-piciri

Tárgy: Re:vers

Kedves Csilla! Ha nincs neten, és nem tudok könyvcímet, sajnos én sem tudom, hol keressem.

Válasz

—————